2011. december 29., csütörtök

folytatás :)

Már egy-két napja számolgatásban vagyok, hogy hogyan is legyen a következő lombik. Nem rohanunk ugyan, de azért mégsem lehetek túl ráérős, mert akkor április előtt nem lesz beültetés.

Ma nem bírtam tovább és a tettek mezejére léptem :)
BMC-vel beszéltem telefonon, Irénke segített sokat és átnézte a leleteket, hogy van-e olyan ami lejár esetleg, illetve beszélt Kanyó Doktornővel is. Abban maradtunk, hogy 2012. január 18-án délre megyek Tanár Úrhoz, hogy megbeszéljük a kezdés idejét. Akkor leszek a 28. napomon, így jó eséllyel indulunk, hogy február közepén kezdjük a long protokollt, és március elején beköltözzenek a Babócáink!
Közben sokatok példáján és tanácsain okulva (amit itt is nagyon köszönök), elkezdtem szedni a cinket, omega 3-at, EPA-t, DHA-t, Szelént a Femibion mellett.
Nagyon örülök a január 18-i időpontnak, annál is inkább, hogy 17-én megyek Tűű doktorhoz és akkor már pontosan fogom tudni, hogy hogyan reagáltam az Actosra és a cukrom, inzulinom rendben van-e. A mért értékeket karácsony előtt elküldtem Tűű doktornak e-mailben, és válaszolt is rá hamar. Az alapján minden a legnagyobb rendben van, mert az evés előtti és utáni vércukor értékeim arra engednek következtetni, hogy az inzulinom ismét a normál tartományban tanyázik és ideális a teherbe eséshez. Természetesen biztosat majd a január 13-i terhelés után látunk.
Karácsonykor is betartottam a diétát, mindössze 2 vékonyka szelet bejglit kóstoltam meg, illetve egy forraltbort ittam a karácsonyi vásáron. Ennek ellenére nem méricskéltem a cukromat, mert kellett egy kis fellélegzés. Az ujjaim nagyon hálásak voltak érte, mert így végre elmúltak a lila foltok amik a sok sok szurkálás miatt keletkeztek!

Maximálisan arra készülök, hogy rendben lesz minden értékem és tökéletes paraméterekkel várhatjuk a Manócskáinkat! Jövőre már gyereksírástól hangos karácsonyunk lesz :)

2011. december 22., csütörtök

Továbbra sem olyan egyszerű ez...

Nagy reményekkel néztünk a december elé, hogy mi majd most jól megmutatjuk a világnak, hogy nem kellenek nekünk injekciók, extra vérvételek, ultrahangok, és képesek vagyunk arra, amire a társadalom nagy része: spontán babásodni.
Jelentem, elszállt a remény ebben a hónapban, továbbra sem olyan egyszerű ez a dolog.
Pedig nagyon stílusosan jöttek ki a napok, mert holnap kellett volna megpillantanunk a pozitív tesztet, lehetett volna ez a legcsodásabb karácsonyi ajándék a világon, de ez most elmarad... a leggyönyörűbb karácsonyunk remélhetőleg majd 2012-ben lesz, mikor már szülőkként állhatunk a fa alatt :)
Most már csak sorra kerülnek a mi kis Babácskáink is a leszületni készülők közt :)

2011. december 7., szerda

Új barátom Accu Chek...

Azért egy hetet így is elmismásoltam, mert már december 1. óta méricskélnem kellene a vércukromat, de csak ma érett meg a helyzet rá :)
Reggel az éhgyomrit Lacom mérte le...könnyű dolga volt, mert felkelés után még nem telt el annyi idő, hogy teljesen bebootoljon az agyam, így nem nagyon tiltakoztam, csak csendben tűrtem... mondjuk tegnap este lealakítottam a teljes műsorszámot, hogy ígérje meg, hogy nem fog fájni és nem múlik el az érzékelés az ujjacskáimból jövő nyárra, blablabla :) Jól bírta a megpróbáltatást :)
Én meg a ma reggeli szúrást :)
Nem tudom, hogy a 3,6 mmol jónak számít-e, de annyi lett az eredmény.
A reggeli utánit pedig már én böktem :) Nagyon hősiesen ment... jól becsuktam a szememet mielőtt beledöftem az ujjamba (4,5mmol lett az eredmény)... már fel is hívtam Lacomat, és elbüszkélkedtem vele, úgyhogy lemondta a papot és a koszorúkat amit a temetésemre irányoztam elő amiatt, hogy belepusztulok ha tűt kell döfnöm magamba :)
Mostantól nincs menekvés, minden nap csekkolni kell, sőt, egyre többször... de sebaj, most nagyon bátornak érzem magam mindenhez :)

2011. december 6., kedd

Mikulás :)

Bár megbeszéltük, hogy idén aztán tényleg nem jön a Miku, de mégiscsak ott volt éjjel :)
Hozott hógömböt és óriás Kindertojást nekem :)
És nálunk a lakásnak van két olyan pontja, ami a feng shui szerint van berendezve... konkrétan a lakásnak a Babásodó pontján és a babaszoba Babásodást segítő pontján vannak elhelyezve babócás holmik :)
A babaszobában ez a feng shui által előirányzott pont éppen az egyik ablak, és ott egész évben két pár kis cipőcske van a párkányon...na, a Miku nem megtalálta? De igen, és a Pirinyóknak is hozott Kinder tojást, úgyhogy ők is kaptak ajándékot a Télapótól :) már csak jöjjenek, hogy átvehessék :)

Mi meg este írtunk levelet Laccal, hogy a Miku elolvassa, hogy egészséges Babákra vágyunk :)
Remélem megkapta az üzenetet és jövőre már gyerekestől ünnepelhetünk!

Újabb közérdekű...

Olyan sokan olvassátok az életünk fontos eseményeit, hogy ez a blog megtelt :)
Nagyon jól esik, és nagyon hálás vagyok érte, mert sok hasznos dolgot megtudok Tőletek, úgyhogy köszönöm szépen Mindenkinek aki itt van velünk :)

A blogok exportja-ipmortja lehetővé teszi, hogy néhány kattintással átvarázsoljam a korábbi tartalmakat az új címre, és így tettem ezúttal is, így kreáltam egy harmadik blog címet, iciri-picirik2.blogspot.com címmel.
Akik ezen túl kérnek belépést, azoknak oda tudok meghívót küldeni, és a hozzászólásokat is párhuzamosan fogom írni!

Eszter

2011. december 5., hétfő

Hysteroscopia

Pénteken reggel negyedik voltam a kisműtőben, Lintner Tanár Úrnak elég húzós napja volt... műtétek közt is rohangált fel a szülőszobára...
Kb 20 percet voltam bent, és az ágyamhoz érve már nagyon éber voltam, fel is kaptam egyből a római jogot, és olvasgattam :)
Egy óra elteltével Tanár Úr üzent, hogy menjek a szobájába és átbeszéljük a dolgokat... Minden a legnagyobb rendben volt. A méhemen továbbra sincs semmi nyoma az eddigi megpróbáltatásoknak, tökéletes a nyálkahártya állapota, se mióma, se sövény, se semmi oda nem illő :)
Tanár Úr direkt megnézte a méhemet olyan szemmel, hogy hogyan működne több babával :)
Úgy nyugtázta a dolgot, hogy amilyen pici vagyok én, olyan pici a méhem is. Továbbra is az egy baba az "álma" egyszerre, de azt mondta, hogy ketten még éppenhogy elférnek benne. Viszont ha hárman sikerednek, semmi esetre sem engedné, hogy belevágjunk, mert ahhoz nagyon pici vagyok...
Kicsit nyúlt a méhem formája, de éppenhogycsak, úgyhogy azt mondta, baba/babák kihordására tökéletesen alkalmas :)
Azt mondta, jól átnézte a nyálkahártyát, jó alaposan kiöblítette, így a biokémiai egyensúly is tökéletes!
Abban maradtunk, hogy a december a MI hónapunk, és beleadunk apait-anyait, hogy spontán sikerüljön a babásodás :)
Szerinte ha valamikor, akkor most nagyon szuper esélyeink vannak rá! Reméljük, hogy januárban pozitív teszttel keresem meg és minden rendben lesz :)
Ha mégis úgy alakul hogy tovább lombikolunk, akkor is remek esélyekkel vágunk bele az ötödikbe!