2012. február 28., kedd

Elindult a stimu :)

Ma reggel hihetetlenül kevesen voltak a BMC-ben, így relatíve hamar végeztünk!
Levetettem a vért, aztán Tanár Úr harmadikként be is hívott.
Mondtam neki, hogy szombat reggel megjött, úgyhogy reményeim szerint minden rendben... nagyon örült neki.
Ultrahang alapján a méhnyálkahártya tökéletes (A1), a cisztának semmi nyoma már :)
Ez a masszázs olyan jól ment, hogy a jobb oldali petefészkemből sikerült kimasszírozni 4-5 tüszőt is :(
De sebaj, mert így is maradt elég tüsző, bal oldalon 12-13, jobb oldalon 6-7 van most. Csak Tanár Úr meglepődött nagyon, mert emlékezett rá, hogy múlt hét végén még 10 fölött volt a jobb oldalon a létszám :)
Mától mennek a növesztő szurik is, Gonal F és Luveris, és ugyan korábban abban maradtunk Tanár Úrral, hogy nem Clexane-ozunk, de most azt mondta, hogy szeretné, ha mégis menne a Clexane 0,4 és napi 1 szem Astrix tabletta. Mondta, hogy a vetélés elleni küzdelemben már igazán nem számít, csak végre sikerrel járjunk :)
Kérdezte, hogy mi legyen majd baba létszám ügyben? Hogy "csak" egy baba legyen... mert mi van ha nem fér el bennem a kettő? Ezen mindketten elkezdtünk nevetni, és mondtam neki, hogy Lintner Tanár Úr múlt héten megint azt mondta, hogy 2-3 gyerekkel még bevállal, persze mind a 2 Picúrra szavazunk legfeljebb :)
Meg megbeszéltük Tanár Úrral, hogy Kanyó Doktornő is mondta múltkor, hogy többre voksolna, így most Tanár Úr is beszállt a "licitálásba" hogy hány babát tegyen vissza, de majd csak később véglegesítünk :)
EmbryoGen-t ma viszik ki a BMC-be, úgyhogy ott vár ránk a hűtőben, hogy kb 10-14 nap múlva növesztgethesse a Babáinkat :)

2012. február 27., hétfő

Ciszta űzés

Mire jók a barátnők :) ...ezúton is nagyon köszönöm Lányok!
A pénteki sokk után, miszerint ciszta van a bal petefészkemben, azonnal szaladtam a barátnőimnek elpanaszolni a dolgot! És azonnal jött is a jó tanács: masszírozzuk ki hétvégén a cisztát.
Át is küldték a pontos leírást, és mi szorgalmasan nekikezdtünk a talpmasszázsnak péntek délután :)
Estig vagy 5-7 alkalommal megcsináltuk a leírtakat, és szombat reggel azzal ébredtem, hogy végre megjött :)
Azóta is masszírozzuk, addig tuti nem hagyom abba, míg nem látom a hűlt helyét az ultrahang kijelzőjén!

Pedig kicsit (na jó, nagyon) aggódtam, hogy mi lesz, mert Tanár Úr olyan lemondó volt, hogy egy ilyen ciszta láttán talán meg sem jön majd magától... és mégis :)
Remélhetőleg a ciszta is kiürült, de erről a visszaigazolást majd csak holnap reggel kapom meg az ultrahangon! ... de tudom, érzem, hogy nincs már ott az a fránya ciszta! :)
Úgyhogy nincs akadály, remélhetőleg holnaptól indul a stimuláció!!!

Ezt a technikát megosztanám itt most mindenkivel, hátha másnak is segíthet majd:

Cisztaűzés á la Sajt@ (forrás: Tündérkeresztanya):


1. Át kell masszírozni mindkét talpat, majd a talp közepét hosszában (fel-le). 
2. Ha ez megvan, jöhet a petefészek-pontja. A külső bokacsontnál (oldalt a kiálló gumó alatt), majd egy picit hátrébb kell masszírozni. 
3. Ezután azt a lágy részt hátul - mindkét oldalt az achilles és a bokacsont alatt - alulról felfelé kell masszírozni mindkét oldalon egyszerre (a mutató-és hüvelykujjal a legkönnyebb), mintha ki akarná húzni az ember a cisztát.

Ezt naponta többször ismételtük, alkalmanként 3-5 percig.
Mi a relatíve erős változattal próbálkoztunk (lehet hogy azért is, mert annó a Vargha Intézetben ehhez szoktam hozzá), így a kellemestől távol állt a dolog, de annál hasznosabbnak bizonyult :)
A 3. masszír már konkrétan kellemetlen volt és lett egy-két kis kék-zöld folt a bokám körül...
De az eredmény a lényeg :)

2012. február 24., péntek

Mai BMC

Reggel csuda gyorsan megjártam a BMC-t.
Megkaptam a papírt a vérvételhez, még ketten álltak előttem, mikor nyílt az öltöző ajtó és szólítottak ultrahangra! Nem semmi tempó :)
Aztán mikor Tanár Úr kérdezte, hogy megjött-e már és mondtam, hogy valami miatt még eddig nem, ő is elkezdett agyalni, mert nekem még talán soha egyetlen hormon sem tudta meggyőzni az akaratos szervezetemet arról, hogy késsen, vagy ilyesmi... most meg már 5. napja csak várok...

Gyors UH következett, ahol jobb oldalon ott sorakoztak a tüszőim, mind a 12-en, bal oldalon viszont a 13 kis tüszim mellett ott figyelt egy renalis cysta :( Ez az oka annak, hogy hétfő óta csak várom, hogy végre megjöjjön.
Mától reggelente dupla adag, azaz 2 Gonapeptylt szúrunk, és keddig kaptam haladékot!
Ha addig megjön, minden ok, kiürül a ciszta és mehet minden tovább. Ha esetleg nem indulna meg magától a dolog, akkor viszont kedden leszívja Tanár Úr a cisztát, és gondolom elnapolja 1-2 hónappal a kezdést. (ezt nagyon nem szeretnénk!)

A méhnyálkahártya 8mm volt, amire azt mondta Tanár Úr, hogy jelen helyzethez képest nagyon sok! Úgyhogy azt hiszem, abbahagyom a méhpempőt, mert a végén még többet ártok vele, mint használok. Az amúgy sem vékony nyálkahártyámat még jobban feltuningolom...

Nagyon nagyon remélem, hogy minden rendben lesz és mehetünk tovább a tervek szerint!
Tanár Úr mondta, hogy ez max. 6-7%-ban fordul elő, úgyhogy ismét gratulál ahhoz, hogy megint sikerült nem átlagosan teljesítenem...
El sem tudjátok képzelni, mennyire szeretnék átlagos kismama lenni...olyan, akivel minden rendben van, és nem kell folyton az extrák miatt aggódni!
Úgyhogy kedden - mikor érkezik az EmbryoGen a BMC-be - kiderül az is, hogy tudjuk-e használni most márciusban, vagy majd csak áprilisban...

2012. február 13., hétfő

Az a fájó pont...

Ma voltam Tusor Doktornőnél...
Kb 2 perc volt mire megmondta, hogy mi fáj a hasamban...hogy mi az az éles nyilaló fájdalom!
A hasfalon elől végigfutó izomköteg bal oldalán izomsérülés van. Ki is lehet tapintani, csak nem olyan gyors mozdulatokkal mint ahogyan eddig azt a belgyógyász és a körzeti orvos megnézte!
Először ingával megnézte, majd végigtapicskolta a hasamat, és mikor megtalálta, meg is mutatta, odatette az ujjamat és valóban érezni, hogy ott sérülés van.
Hogy mitől, azt ne kérdezzétek, de hihetetlen, hogy inga alapján azonnal odatette az ujját a hasamon ahol az a pont van anélkül, hogy mondtam volna, hogy hol fáj :)
Tudna rá adni gyógyszert, vagyis inkább homeopátiás szereket, de a lombik miatt nem szeretné, így adott egy spéci krémet, és ezzel kell kenni, illetve jövő héten, meg 2 hét múlva megyek még kezelésre hozzá emiatt, de addigra elvileg helyre is kéne jönnie!
Jó volt megint ott lenni, megnyugtató volt és végre kiderült az amit sem kívülről, sem belülről nem tudtunk megtalálni!
Amúgy valóban olyan vetületű, irányú az a pont, hogy a "baba helye" is azon az egyenesen helyezkedik el... valószínű én azért köthettem össze a két dolgot :)
Lényeg, hogy már tudjuk kezelni :)

Érdekes...

Fogorvos után Lac felvett a belvárosban engem meg az én nyomi, érzéketlen püffedt pofimat :)
Egy bank előtti parkolóban találkoztunk, mert addig míg odaértem, Lac ügyintézett.
Mikor odaértem, láttam, hogy valami történt... azonnal elkezdte mesélni, hogy míg ideértem, bement a bankba, és ugyebár ehhez a parkoló automatába kellett pénzt dobálni.
Mikor odament az automatához, megszólította egy cigány asszony, hogy jósol neki. Lac mondta, hogy köszi nem, de a néni elment vele a kocsiig és míg mentek át a parkolón, közölte vele, hogy "László! Maga jó ember, higgye el, itt az ideje, hogy gyarapítsa a családot. Tudom, hogy az elmúlt 2 év nagyon nehéz volt, de ez amiatt történt, mert egy idősebb nő elátkozta magukat, de én leveszem a rontást, ..."
Erről csak annyit, hogy honnan tudta a néni, hogy Lászlónak hívják???
Az elmúlt 2 évben valóban elég rosszul mentek a dolgok.... 2 éve lassan, hogy szültem, és azóta a vetélések...
Az idősebb nő, aki elátkozta, azok alapján amiket a néni mondott, Lac volt élettársa lehet...
És még arra is ráhibázott a néni, hogy sperma gondok lehetnek...
Kérdezem én, honnan tudja????
Vagy olvassa a blogomat (hihihihihi, akkor ezúton is üdvözlöm őt), vagy tényleg tud valamit.
Lac utána visszapörgette a dolgokat, nem telefonált, nem mondta a nevét, megvoltak az iratai, nem volt semmi olyan irat a kocsiban, amin a neve rajta volt, .... szóval elég érdekes.
De azt mondta, levette a rontást, úgyhogy majd most sikerül :)
Lac azt mondta neki, hogy ha bejön amit mondott, visszamegy, megkeresi és megkapja a pénzt amit kérni akart ezért :)

Fogorvosnál

Köszönöm az érdeklődést és drukkolást :)
A fogorvosnál használatos szuritól annyira kiütődök, hogy amint hazaértünk bekómáltam másnapig, péntek-szombaton meg suliztam végig, úgyhogy ezért csak most kerülök elő!
Kicsit nehezebben ment mint a múltkor. 6 szurit kaptam, abból 4-et a szájpadlásba, azt azért éreztem, de ki lehetett bírni :)
Második nekifutásra sikerült kiszedni, de elég nehezen engedte magát.... alig fért hozzá a doktornő :(
De a jó hír, hogy elfogytak a bölcsességfogak :)
Az egyik barátnőm azt mondta, hogy ki van találva ez a dolog.... valami kijön, hogy más bemehessen :) egyből megfejtette, hogy a fogacskákért cserébe Babákat kapunk :)

2012. február 9., csütörtök

ááááááááá.....

Úgy félek a foghúzástól.... mindjárt indulok!

Megnyugodtunk :)

Tegnap este jó alaposan megnézett Lintner Tanár Úr.
Az a pont, ahol fáj, kb 4-5 centire van a méhemtől, úgyhogy kizárt, hogy amiatt lenne. Valószínű egy hatalmas véletlen, hogy a műtét után is ott fájt és most is. Mivel ősszel a 10 hetes terhesség idején sem lehetett ennyire fent a méhem még, ezek szerint akkor sem okozhatta a missed ab azt az éles nyilaló fájdalmat.
A rendszer tökéletes :)
Megkérdeztem a beültetendő babák számát is Tanár Úrtól és abban maradtunk, hogy hallgathatok a szívemre :)
Ha 2 baba sikerül, akkor azt mondta, hogy kétség kívül szuperül helyt tud állni a testem. Szerinte ha véletlenül hárman lennének, akkor már így ötödik terhességként az is menne, de azt nem szeretné, úgyhogy kéri, hogy max. kettőt építsek be a pocakomba :)
Nagyon drukkol nekünk és jól megölelgetett búcsúzásként, hogy majd a terhesgondozáson vár szeretettel :)
És előirányoztuk, hogy október vége, november elején szülünk :)

Megnyugodtunk. Ez a fájó pont még azért érezhető, de bízom benne, hogy ahogy elmúlt a missed ab után is magától, úgy most is el fog. Egyszerűen akár kívülről, akár belülről vizsgálja bárki minden tökély, úgyhogy nincs min kínlódnunk... jól vagyok és a pocak is Babákra kész! :)

2012. február 7., kedd

Nőgyógyász

Ez az élesen szúró pont a "baba helyén" nem hagy nyugodni.
Az szuper, hogy szervi oka nincs, de akkor mi a csudáért kezdett el fájni minden előzmény nélkül?
Beszéltem ma egy kollégámmal (pszichiáter), hogy szerinte lehet-e lelki oka a dolognak? Kiveséztük a helyzetet, de abban maradtunk, hogy valószínűleg nem lelki eredetű, mivel éppen azon a ponton van ahol már volt beavatkozás. Sokkal inkább valószínű, hogy egy heg. Csak az a bajom ezzel, hogy ha heg, akkor mitől kezdett el fájni most? Miért nem volt vele gond október óta? Sokkal inkább, mi történt most, hogy megint előtérbe került ez a dolog?

Magam megnyugtatása kedvéért megbeszéltem Lintner Tanár Úrral, hogy holnap megnéz, úgyhogy délután nála lesz jelenésem. Hátha van ott mégis valami.... Bár nincs sok valószínűsége, mivel direkt átnézte azt a részt ősszel.

Az a baj, hogy olyan félelmeim vannak, hogy ha ott mégis van valami gubanc, akkor nehogy megint egy várandósság szakadjon meg a huszon valahanyadik héten, mert ott elvékonyodik a fal, és elfolyik a magzatvíz, ... ezt már "próbáltuk" és nagyon rossz volt.
Azt hiszem, itt lehetnek a rejtett félelmeim az eddig történt koraszülés, vetélések miatt...
Bízom benne, hogy ha beszélek holnap Tanár Úrral és megnézzük még egyszer azt a részt, akkor megnyugszom!
Ha meg már úgyis ott vagyok, megvitatom vele azt is, hogy mit gondol a beültetendő babák számáról, mert elég nagy bennünk a dilemma... mivel abban maradtunk Konc Tanár Úrral és Kanyó Doktornővel, hogy ezúttal több embrioval próbálkozunk, a 3 vagy 4 közt dilemmázunk. De végig kell gondolni minden alternatívát, úgyhogy jobb ha Tanár Úr is voksol az ügyben!
Így leszek nyugodt, és úgy nagyobb az esélyünk a sikerre :)

2012. február 6., hétfő

Újra nagyüzem

Most már kezdem felfogni hogy vége a vizsgáknak :)
Többé-kevésbé sikerrel zárult. Egy tárgyam maradt jövőre, de majd jól kihasználom a pocaknövesztős hónapokat arra, hogy tanuljak kicsit előre.

Ma reggel dokinál kezdtem a napot...

A missed ab után a "baba helye" élesen fájt kb a műtét után bő egy hétig. Aztán elmúlt. Most viszont ugyanaz a fájás van múlt hét óta, és nyugtalanít, úgyhogy a végére szeretnék járni még lombik előtt.
Lintner Tanár Úr a hysteroscopia alkalmával megnézte azt a részt kiemelten, de semmi nincs ott.
Megkértem egy professzort itt bent a SOTÉn, hogy segítsen utánajárni, és ma reggelre hívott be hasi UH-ra.
Jó alaposan megnéztek minden szervet, de sehol semmi gond (hála Istennek). Azt még a Főorvos Asszony is megállapította, hogy közel 30 db 6-8 mm-es tüszőm van, nem tudja, hogy ez jó-e így a nőgyógyásznak :)
Mondtam neki, hogy több mint jó :)
Hiszen belőlük lesznek a Babácskáink márciusban!!!!
Kértek még néhány labor vizsgálatot, vv és vizelet tenyésztés, de abban egységesen egyet értettek, hogy minden tökéletes, és hacsak nem lesz valami rossz a laborok eredményében, mehet a lombik, semmi akadálya.

Közben már azon is tipródok, hogy lehet-e ennek pszichés oka? Mondjuk a missed abbal végződő őszi terhesség kisebb trauma volt, mint a közel két évvel ezelőtti szülés (úgy érzem). Furcsállanám, ha épp ezt nem tudnánk feldolgozni... persze az is lehet hogy kezdünk telítődni csalódásokkal.
Mindenesetre bejelentkeztem Tündérkeresztanyához február 13-ra, úgyhogy a lelki hátteret is megnézzük!

Ma a hasi UH után a fogorvoshoz rohantam, mert a legutóbbi hormonkezelés arra volt jó, hogy elinduljon kifelé a másik bölcsességfogam is... és nagy lendülettel kinőtt félig, aztán abbahagyta. Most néhány napja meg ismét belendült, de valami fura, úgyhogy jobbnak láttam ha látja a doki. Pláne, hogy minden lombik előtt megnéz, nehogy ilyen banális dolgon bukjunk el.
Már kimondani is rettentő furcsa volt, leírni meg pláne, hogy én kértem hogy húzzuk ki.
A Doktornő szerint éppenhogy odafér a többi fog mögé, de elég kényelmetlenül. Valószínű, hogy rendszeresen felsértené a számat, és elég nehezen hozzáférhető tisztítás szempontjából.
Közben még az is benne van a pakliban, hogy a hormon szurik hatására belobbanna, és akkor pocakosan kellene kihúzni. Viszont annak a lehetőségétől is elzárkózom, mert nekem ez a foghúzós mizéria annyira nagy pszichés megterhelés, hogy képtelen lennék stressz nélkül átvészelni.... úgyhogy mivel a Doktornő azt mondta, hogy tulajdonképp mindegy, hogy mikor húzza ki, de ő is a most mellett voksolna, így döntöttem, csütörtökön megszabadulunk ettől az utolsó kis gazember bölcsességfogtól is és azzal le van a gond :)

Mindeközben meg nagyon várom a pénteket, hogy végre végre megint szurizzunk és érkezzenek már a Picúrkák :)