2014. november 14., péntek

Tóbiás és Jónás 2 évesek lettek

Csak tudnám, hogyhogy ilyen hamar eljött ez a nap?

Idén – nekünk értelem szerűen – nem volt nagy felhajtás, mert alig bírtam a kicsit is :)
Itthon ünnepeltük meg őket, családi körben. Mondjuk szemmel láthatóan jól érezték magukat :)

A délutáni alvás alatt kicsit kidíszítettük nekik az asztal környékét, megterítettünk.
Idén nem vállaltam be a torta sütést, így rendeltünk a Nándoriból egy diabetikus ország tortáját, illetve a fiúknak egy egy kis cukormentes joghurtos-túrós-gyümölcsöst.

Mikor felébredtek, együtt jöttünk ki a szobából, mondtam nekik hogy mutatok valami igazán különlegeset. Fogták a kezemet és szinte hangtalanul suhantak ki a nappaliba, ahol meglátták a zászlókat, feliratokat, abroszt, lufikat, lampionokat :)
Mindkettejüknek tátva maradt a szája és kis megilletődötten mosolyogtak, hogy ez értük van :)

Persze azonnal belevetették magukat a felfedezésbe és 2 percen belül elkezdtek alkudozni, hogy akkor ők enni kérnek :)

Kicsit (20 perccel) előbbre hoztuk az uzsit, mert úgy felpörögtek.
Aztán jöttek a torták, gyertyák, tüzijátékok :) úgy tudják fújni, hogy csuda!
Tüzijátékot nagyon akartunk nekik, mert Laci szülinapján teljesen el voltak tőle ájulva... most is :)

tűzijáték a tortán...izgi

felváltva fújták egyesével :)


Aztán jött a tortázás. Fura volt, mert ugye mi annyira nem eszünk édességet, hogy tök nem tudtak mihez kezdeni az édes, habos sütivel.
Tóbi még úgy ahogy eszegette, de Jóni alig evett belőle.
Szerintem nem is voltak nagyon oda az édes ízéért, és nem tudtak mit kezdeni a szituációval, hogy ott van, ehetnék, de nem igazán „szeretik”.
Úgyhogy kicsit falatoztak belőle, aztán villával leamortizálták egy részét, majd kiudvaroltak némi pogácsát és almát vízzel :)
Mondjuk nem bánom hogy nem nagy nasi rajongók. Remélem ez sokáig így marad :)

Jónás: én tortám, de most mi legyen?

Tóbiás: azért essünk neki valahogyan :)

Jónás 2 éves

Tóbiás 2 éves

 
Ezt követte az ajándékozás.
Kaptak egy-egy kis porszívót, mert hihetetlen módon rá vannak gerjedve a rendes porszívóra, naphosszat húzzák-vonják.
Ez a kicsi egyrészt könnyebb, be és ki lehet kapcsolni, zúg, mint az igazi, világít és konfettik pörögnek az átlátszó porzsákjában :) Azóta takarítanak :)
Ezen kívül kapak 3 könyvet, és két reggeliző készletet, amiben van egy fa deszka, fa kés, és fa zöldségek, gyümölcsök, amiket el lehet vágni a kiskéssel. Mágneses megoldás, és ha elvágják, látszik a belső metszete az élelmiszereknek.

Tóbiás ajándékot kap


Jónás ajándékot kap


könyv felderítés



Egész délután és este a késsel „nyissz-nyasszoltak”, és felváltva porszívóztak :)
Este az új könyveket avattuk fel lefekvés előtt – aminek én nagyon örültem, mert már vágytam egy kis vérfrissítésre esti mese téren :)

Annyira be voltak zsongva, hogy alig tudtuk őket becserkészni egy gyors pancsira, vacsira és lefekvésre. Az ágyban még vagy fél órát csicseregtek mire elaludtak, aztán reggel kezdődött előről a takarítás :)
Nagyon alaposak, mindent kiporszívóznak :)
Lacinak van igaza, hogy igazi kellett volna nekik is és akkor nekünk kevesebb csutakolás maradna... Na, majd legközelebb :)

És néhány családi :)

családi - heten együtt :)

Hatan :)


amikor kezd eluralkodni a káosz :)

hárman, 26+5 ...bálna üzemmód :)


(Előre is bocs, hogy ennyi fotót ide zúdítok, de nem tudtam választani)

Cukor terhelés


Mit mondjak? Hoztam a formámat. 2-2,5 nap tömény rosszullét, ott 2 óra fekvés a vérvételek között, épphogy nem ájulás.
Utána még bő 2 napig nem voltam önmagam. Állandóan szédültem, ájuldoztam, levert a víz, aztán fáztam,... utálom a cukor terhelést :(

Ebből azért már sejtettem hogy milyen eredményekre számíthatok.

Glükóz 0’: 5,1   (ref.: 3,8-6,0)
Glükóz 60’: 9,7  
Glükóz 120’: 7,7

T4: 13,100   (ref.: 12,000-22,000)
T3: 3,300   (ref.: 3,100-6,800)
TSH: 1,140   (ref.: 0,270-4,200)

Inzulin még nem volt a leleten, mikor a dokival beszéltem, így azt nem tudom.

Tűű doktornak is elküldtem az eredményt a tünetekkel együtt. Abban maradtunk, hogy marad a napi 160-165 gramm CH bevitel, de 8 részre kell osztani. A tízórait és az uzsit kell ketté szedni.
Ezen kívül mérni kell a fő étkezések 0’ és 60’ perces értlkeit itthon és ha nincs 7 fölött, akkor jó így.
Gyógyszerek változatlanul maradnak.

2014. november 4., kedd

25+2, 5D ultrahang

Tegnap voltunk 5D ultrahangon. Így a 26. hét után már nem nagyon érdemes, mert nagyon pici esélyünk van rá, hogy becserkészhetőek legyenek mindketten egy-két felvétel erejéig. Ennek még adtunk egy esélyt és milyen jól tettük :)
Annyira feltöltődtünk tőle, hogy csuda :)
2 napig egyezkedtem a huncutokkal, hogy had lássuk őket picit... tökéletesen szót fogadtak. Grimaszoltak, ásítottak, mosolyogtak, összebújtak, hátat fordítottak egymásnak, bukfenceztek, ....mindent mutattak, produlákták magukat :)

Mindig meghatódok és rácsodálkozom, hogy milyen fantasztikus, hogy a mai technikával be lehet kukucskálni hozzájuk. És minden olyan élethű. Olyan csodálatos, békés kis világuk van :)

Minden rendben velük, már 750 gramm a becsült súlyuk. Fej fej mellett haladnak.
Számunkra tökéletesek :)



Zakariás

Mosolygós Zakariás


Zonga


Ásítós Zonga

 Természetesen a kezek, lábak, méhlepények, köldökzsinórok tengerében készültek a képek, de hatalmas örömünkre végre ők is látszanak többé-kevésbé :)

2014. november 1., szombat

Fiúk

Idén a három fiúra hagytam a tök faragást, mert nekem már nem megy igazán a kuporgás a földön... bár az asztalnál üldögélés sem az igazi.
Teljesen szabad kezet kaptak, még a minta ötleteimet sem mutattam meg nekik amiket kiválasztottam...
Hallottam én hogy megy a kertben a ténykedés, de csak akkor esett le hogy a sok fúrás-faragás a tökkel van összefüggésben, mikor kimentem hogy meggyújtsuk a gyertyát benne :)

Robotök
A kis tökfaragó csapat

Tetszett nekik nagyon a farigcsálás, jó sokat szorgoskodtak kint, jól elfáradtak.
Utána gyors fürdés következett és beizzítottuk a diavetítőt :)
Miután technikailag megszakértették hogy hogyan is működik és mit vetít a falra, már a mese is érdekelte őket :)
(ezekből a képekből nem sok látszik sajna)

Az első diavetítés :)
ámulat



24+2 4D ultrahang

Így a 25. héten megkíséreltünk egy 4D-s ultrahangot, hátha megmutatja magát ez a két kis gézengúz. Később úgysincs túl sok esélyünk, mert már annyira szűkösen lesznek.
Nem mondom hogy hű de együttműködőek voltak. A „magamutogatással” nem volt gond, de kifejlesztették azt a változatot hogy megmutatták mindenüket, kivéve a pofijukat, illetve ha véletlenül az is képbe került, bepakolták elé a lábaikat, kezeiket, köldökzsinórt, ... mindent ami mögül bújócskázni lehet. Vagy nemes egyszerűséggel akkorákat rúgtak az uh fejbe, hogy a szonográfus nem győzött megijedni a recsegő hang végett :)

Amúgy a lényeg a kukucskálás mellett az volt h minden rendben halad-e, és szerencsére igen :)
Már 587 és 623 grammosak, non-stop ficánkák – mondjuk ez nem új infó, mert ezt érzem.

És íme a legtöbb amit ki tudtunk hozni a dologból, persze kéz és köldökzsinór által kitakarva:

Zakariás

Zonga